Az utolsó hegesztés

Februárban meghalt apósommal (aki Tatus) különleges kapcsolatban álltunk. Annyi közös munkánk volt az elmúlt húsz évben, hogy azokat felsorolni sem volna könnyű. Minden munka, ami hol kicsiny barkácsolás, hol faház-építés volt közte mindennel, néhány nap után összeszokottan ment.

Így építettük kerítésünket is. A kőművesmunkák után következtünk, mérni, illeszteni, fúrni, hegeszteni - ahogyan kell.

A hegesztést Tatus végezte. Hol pajzs nélkül, hol mögé bújva, akkurátusan, művével szinte mindig elégedetlenül. Magát szidta, hiszen az üveg-vágta meg gép-roncsolta inak rosszul gyógyultak össze, más tán szerszámot sem vett volna a kezébe…

Úgy november lehetett, nagy eső, autóval mentem érte, s a garázs (meg a kerítés) felől érkeztünk. Aggodalmas arccal vizsgálgatta hegesztését, s vette észre, hogy az egyik sarokban nem tart a heft, megpattant a kötés.

 – A fene a hegesztő dolgát – mutatta -, ezt bizony újra kell csinálni! Nem kéne elfelejteni…! – írta fel a majdan megvalósítandó, és nem elfelejtendő feladatok sorába, amelyből elég szép listánk volt akkoriban is, mint mindig.

Ebben meg is egyeztünk.

Mostanában jobb idők jártak, s az kapukinyitásos-kapubecsukásos kocsikiállásnál kicsivel több időm volt.
Eszembe jutott a novemberi figyelmeztetés: bizony, a hegesztés…!
Akkor neki kéne már fogni…

Tervezem, hogy hozom a trafót és gányolok rajta valamit,  szóval nézem, keresem a rossz, megpattant hegesztést, ami igen, itt volt, a sarokban – és nem találom. 

Helyette találok frissen rozsdásodó, ép és rendes varratot, alul is meg felül is, ahogyan azt kell.

Hogy ezt mikor csinálta meg Tatus?  Autóba kellett emelni a nehéz trafót, ezt ilyenkor mindig együtt csináltuk, én voltam a pakoló, a kábeleket, a pajzsot, a pálcákat, biztos még a varrat-próbáló kalapácsot is, s ezeket mind, egyedül, nagybetegen.

Nem számolt be róla, s most más soha sem tudom meg, mikor és hogyan készítette.

Onnan, fentről, szerintem nyilván már várta, mikor jutok el idáig, mikor veszem észre, hogy már megint meglepett, megelőzött - az ő szeretetnyelvén, a megcsinált, végigvitt, pontos munkával.

Köszönöm, Tatus -  ha már születésnapot nem köszönthetek…