A mérnök úr és az elektroszmog

Korunkban mintha minden másként lenne. Egy-egy jelenség megértéséhez egyre többször már nem szakember ad magyarázatot. Ha nem alszunk jól éjjelente, akár a varázsvesszős hókuszpókuszolót is hívhatjuk, aki tudományosnak látszó, ám sokszor önmaga számára is érthetetlen halandzsanyelven mormog valamit - minden bizonnyal (önmagának erőt adó) segítő varázsigéket. A szobát felméri, már mondja is, hová helyezzük át az ágyat, kapcsoljuk ki az elektronikus eszközöket, ne mobiltelefonáljunk, s ne gondolkodjunk a számítógép segítségével, felejtsük el a mikrohullámú sütőt. A merészebbje a hajszárítót is a szemétdombra küldené, igaz, a televíziót illetően nagyjából egységesek az - elutasító álláspontok.

Zsiga Sándor

 Az elektroszmoghoz - mert már nevet is találtak a megnevezhetetlenre - lassan mindenki ért, mindenki hozzászól, legyen szó radioesztéziában utazó, vagy a karakül bibliafordításból dolgozó ősszovjet csontkovácsról, az orvoslást túl fárasztónak találó, ám gyors meggazdagodásban változatlanul reménykedő doktorról, hogy az önmagukat szakértőnek (Murphy után szabadon: aki a szomszéd településről érkezett) kinevezettekről ne is szóljunk. Ítéletük többnyire megfellebbezhetetlen, minél kevésbé tudományos, annál inkább ősigazságokat sejtető. Mintha már nem kellenének a mérnökök, mintha az egész természettudomány, ahogy van, a szemétdombra lenne érdemes. Nem kell tanulni matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát, elég a szélhámossághoz a nélkülözhetetlen, ám pallérozatlan intelligencia. S akkor jön valaki, aki nem törődve az uralkodó trendekkel, tanult és művelt hivatásához méri a megoldandó feladatot . 

Zsiga Sándor, a 80 esztendős okleveles villamosmérnök, nem tudja megtagadni önmagát. Őt a valóság, a mérnök munkaeszközeivel mérhető tények érdeklik. Ilyenkor mintha szeretett, néhai apjára hasonlítana. Zsiga Márton, az egykoron híres, ha nem a leghíresebb ácsmester is csak saját collstokának meg szekercéjének hitt: azok a csapolások, amelyeket a földön összeácsolt, a tetőn is úgy illeszkedtek, mint kutya szájába a tojás. Ezt tanulta s alkalmazta egész életében fia, a mérnök úr is. Számára a tény a mérhetőséggel kezdődik. Amit a ma érvényes műszaki eljárásokkal, a ma alkalmazott műszerekkel meg lehet mérni, arról már lehet beszélni, ezeket a mért tényeket már lehet értelmezni is. A tény számít, a tény maga, s nem az abba belevitt, mindenféle tudományos alapelvnek fittyet hányó álmagyarázat. 

Zsiga Sándor mindig ilyen tényekhez ragaszkodó, ám hihetetlen munkabírású, újító elme volt. Az ötvenes esztendőkben kollégáival együtt Szegeden szervezte meg és állította fel az áramszolgáltatás diszpécser- központját: az országban ez volt az első ilyen létesítmény. Úttörő szerepet vállalt később az ottani közlekedési vállalatnál, ahol a műszaki igazgatói posztig jutott, s mai napig kedvenc járműve a villamos, aminek fejlesztésén annyit dolgozott. S bár nyugdíjas, s komoly szívpanaszai voltak, ma is aktív: ipari elektromosságtant és villamos gépeket tanít. Közben, már nyugdíjazása után, az ÁNTSZ-nél országos programot indított, a hallásvédelemmel kapcsolatos felméréseit, tapasztalatait, számításait számtalan előadáson, még az Akadémián is ismertette, a szakma a legátfogóbb empirikus műnek tekinti vizsgálódásait. A mérnök úr legújabban visszanyúlt a műszaki egyetem villamosmérnöki karán, máig tisztelt tanáraitól, Geszti Pál Ottó és Rácz István előadásain tanultakhoz. 

Tényleg olyan káros az elektroszmog? 

Tényleg okozhat egészség-károsodást? 

S ha igen, és a hatás mérhető, akkor milyen módszerekkel lehet megelőzni a bajt? Egyáltalán, milyen bajt, hatást okozhat az elektromágneses tér? 

Zsiga Sándor megtanulta a biofizikát, tanulmányozta az emberi szervezetben lezajló biológiai alapjelenségeket, tudja, mi a különbség a makro- és mikrotranszport között, s nem hagyta figyelmen kívül a neurofiziológia legfrissebb kutatási eredményeit sem, hogy mellesleg az akupunktúra fizikai alapjait is tisztázza. Miután mindezzel végzett - egy-egy általa még nem ismert szakkönyvért bármikor képes akárhová elmenni - nemzetközi adatbázisok eredményeire vadászott, s kikutatta az Egészségügyi Világszervezet, a WHO keretében működő Nemzetközi Sugárvédelmi Egyesület által megállapított határértékeket is. Mindezek után műszert vett a kezébe, s arra alkalmas módon, az egyik áramátalakító minden pontját megmérte. Oka volt rá, hiszen az ottani gépterem egyes részein tartózkodók időszakosan fejfására panaszkodtak, amit a működő transzformátorok hatásának tulajdonítottak. Bár a mérések alapján egyértelműen állítható, hogy veszélyeztetettség nem áll fenn, mégis, kiderült az, hogy egyszerű vaslemezből készített árnyékolással jelentősen csökkenteni lehet a - nevezzük most mi is így - elektroszmogot. 

Zsiga Sándor, a vizsgálatról készített húszoldalas dolgozatában illő precizitással fogalmaz: „Az emberi szervezetben működő elektromos jelenségek érzékenyen befolyásolhatók külső elektromos hatásokkal. Ennek részleges felismerési folyamatával állunk szemben.”