Újságok, emberek, Nagykőrös...

E témában a – tudomásom szerint – egyetlen forrásmunkára lehet a pontosság okán támaszkodni, hivatkozni. Ez pedig az Acta Musei de János Arany Nominati – a Nagykőrösi Arany János Múzeum Közleményei címet viseli. Még pontosabban annak is az 1978-ban megjelent, 1. számmal jelölt kötetéről, Fekete István: Nagykőrös válogatott bibliográfiája című gyűjtéséről van szó, amely az idézett mű 548-549. oldalán tárja a nyilvánosság elé a városban megjelenő újságokat, hírlapokat, periodikákat.

Nézzük ennek alapján először is pusztán a tényeket.

Nagykőrös, Kocsér, Kécske Híradója – később Nagykőrösi Híradó  1926 január 3-ától 1944. szeptember 30-áig jelent meg, E lapot Kopa László szerkesztette. A két világháború között a másik lap Duna-tiszaközi Nagykőrösi Hírlap címmel 1944-ig jelent meg.

Kopa László nevéhez fűződik a II. világháború után a Nagykőrös Népe című lap, melyet 1945 januárjában indított útjára - ez hetilapként jelent meg, 1949 márciusáig.

Nagykőrösi református Harangszó címmel 1947-ben egyetlen számként jelent meg egy kiadvány. 1965-től újságot, üzemi lapot adott ki a Nagykőrösi Konzervgyár is.

Nagykőrösi Újság címmel 1947 július 5-től 1949. július 5-éig jelent meg hetilap.

Ekkor jó hosszú szünet állt be, majd jött a nagyon különös, s az országban csak Pest megyére jellemző módon megoldott helyi lap: a megyei napilap városi különkiadása, az úgynevezett napi mutáció. Ennek pontos neve eleinte Pest megyei Hírlap – Nagykőrösi Híradó volt, majd 1979-től a Híradó Hírlapra lett cserélve. Ez az újság akkori belső szerkezetét is érintette. Ugyanis ezek a mutációk a megye előbb 4 majd később 5 városában különböző neveken jelentek meg. Ceglédi Hírlap, Váci Napló, Monor és vidéke, Nagykőrösi Híradó (később Gödöllői Hírlap).

A Pest Megyei Hírlap azért is különleges volt, mert amíg az 1956-os szabadságharc után indított összes többi megyei napilap gazdája, kiadója az MSZMP illetékes megyei bizottsága volt, ez Pest megyében megosztott lett, itt ugyanis a Megyei Tanács is a lap gazdája, kiadója volt.

A Pest Megyei Hírlap szerkezete elég sajátos, de nagyon követhető volt. A címlapon természetesen az anyalap címét viselte, ám belül (folyton változott, hogy melyik oldalon) naponta egy teljes kolumnát kapott a Nagykőrösi Híradó/Hírlap. (Más városokban az ottani mutáció.)

A cikkek összegyűjtése, szerkesztése, tördelése a helyi szerkesztőségekben történt. Nagykőrösön két szerkesztőségi helyiség volt. Előbb az Arany János Művelődési Központ emeleti helyiségében, később a megépült új MSZMP-pártház (ma református tanítóképző főiskola) 2. emeleti két szobájában működött a szerkesztőség.

Eleinte (1957-ben, az induláskor) afféle társadalmi szerkesztőbizottság működött, majd hamar kiderült, hogy ez ennél bonyolultabb feladat, így szerkesztőséget szerveztek.

Nem szabad elfelejteni az akkori nyomdatechnikát sem! A kéziratokat rendes írógéppel, papírra írták (át). Kopa László például élete végéig saját kézírásával hozta az aktuális tudósításait, méghozzá kutyanyelveken. S hogy mi az a kutyanyelv? Egy A/4-es papír, amelyik hosszabbik oldala mentén ketté van hajtva majd szakítva. Az A/4-es papír Laci bácsinál bármi lehetett, világháború előtti, megsárgult íveken hozta piaci híreit, más tudósításait. A kéziratot a mutációvezető szerkesztő átolvasta, ha kellett, javította, majd a gépírónő újragépelte, fejléces papírra. Ezen nyomtatvány is igen különleges volt, a nyomda kizárólag a szerkesztősége számára készítette, természetesen – újságpapírból. Voltak szerzők, akik kaphattak ezen fejléces papírból – erre egyébként pontosan 20 sor fért, soronként 60 leütéssel – s a hosszabb cikk folytatása már „sima”, nemfejléces lapra íródott.

A nagykőrösi szerkesztőséget az indulástól a mutáció 1992. november 15-ei megszűnéséig a következők vezették. Takács Jenőné (újságírói nevén Takács Paula) Paula, Khim Antal, Farkas Péter, Ballai Ottó.

Természetesen sok-sok, olyan cikkírókkal, külső munkatárssal, akik „csak” cikkeket írtak, de velük volt olyan személyes, s minden mástól különböző a Nagykőrösi Híradó/Hírlap.

A kezdetektől írt ide Kopa László, Fehér Szilárd. A hatvanas években Rossi Károly, Pécsi Sándor, ekkor és később is dr. Konrád Zoltán. Ellátta a napi különkiadást sok-sok tudós ember: Törös László, Arany János kutatója. Beszámolt ásatásai eredményeiről dr. Balanyi Béla. Novellákat, elbeszéléseket írt  (akkor is) Tóth Tibor, a gimnázium tanára. Pesti László, megszámlálhatatlan nagykőrösi középkori történet tudója, olykor költői vénájának is engedett, s a helyi lapban ezek a költeményei is megjelenhettek. Sulyok Zoltán sporttudósításai Nagykőrös minden sporteseményébe bepillantást engedtek: nem volt olyan bajnokság, amelynek eredményeiről ne tudósított volna.

E sorok írója természetesen elfogult…Hiszen 1970-től hol ritkábban, hol gyakrabban külső munkatársként, majd 1983. szeptemberétől a lap megszűnéséig újságíróként, illetve főmunkatárs-mutációvezető szerkesztőként is szerepet kaptam, kaphattam a Híradóban, a Hírlapban. Ez előtt a hetvenes évek elejének újságjára kell emlékeznem. Takács Paula, az akkori szerkesztő nagyon szigorú, ugyanakkor kiváló, bizalommal teli szerkesztő volt. Népes az a diáksereg, aki az ő keze alatt tanulta meg az újságírói munka alapfogásait (nem kevesen a mesterfogásait is.) Haraszti László, Pallai József, Miklay Jenő, Lipák Tibor, Budai Mátyás, Ballai József, Ruttner György – néhány név a teljesség igénye nélkül ezekből az időkből. Mindegyikük bizonyított a későbbiekben, hol ezen, hol más területen. Számomra szerkesztőként éppen az ő mentalitása, a fiatalok bevonása, tanítása volt a követendő példa.

Egy-egy újságoldal 10 flekkből állt össze, egy flekk pedig 30 sort jelentett. Napi 10-12 cikk, írás jelent meg egy-egy oldalon. Óriási, ma már elképzelhetetlen példányszámban.  A legnagyobb előfizetői tábora természetesen a Pest Megyei Hírlapnak volt, volt olyan időszak, amikor 5800 előfizetővel és napi 300 eladott áruspéldánnyal rendelkezett. Ezzel a számmal a háztartások számához viszonyítva mindig a Nagykőrösi Híradó/Hírlap volt a legolvasottabb az összes mutáció között.

Én örülök annak, hogy részt vehettem a Nagykőrösi Híradó/Hírlap munkájában. S bár jóideje nem vagyok érintett, mégis, mérhetetlenül fájdalmasnak tartom azt, hogy ez a nagy hagyományú, értékes újság – egyetlen megyei lapként az országban! – megszűnt. De ez már egy másik történet, s időben is túlhaladja a vállalt feladatot.

S hogy miről írt a Nagykőrösi Híradó/Hírlap?

Mindenről.

S ami ma már szinte elképzelhetetlen: nagyon jó írásminőségben. Most, hogy kezembe vettem ezeket a régi újságokat, magam is meglepődtem azon, hogy nem találok helyesírási hibákat - ellenben találok rendkívül széles műfaji választékot. Olyan műfaji sokrétűséget, változatosságot, amely az utóbbi 10-20 évben teljességgel kikopott nemcsak a helyi, de mindenféle sajtóból. Hihetetlenül széleskörűen szólaltatják meg a cikkek az embereket, s legalább ilyen a választékos a híranyag is. Pedig ne felejtsük el, Nagykőrös csak 25-30 ezres városka (volt).

Ugyan ez persze nem tesz semmit, ha alkalmazzuk az újságírás talán legfontosabb szabályát: minden ember érdekes.

Az viszont már az újságírón múlik, hogy meglátja-e, s megírja-e a csak erre az emberre jellemző különlegességet, éppen azt, ami miatt ez az ember érdekes - vagy marad újságba író, de nem újságíró…