Hogyan spóroljunk – avagy a fillérb... khm, -szerzés iskolája - meg egy kis fintech

Néhány tanács azoknak, akik megfontoltan figyelik és költik pénzüket

Nem biztos, hogy sokan tudják: középiskolai nicknevem (mert most már így hívják – hívjuk) SKÓT volt. Ebbe akkor simán belefért, hogy a KISZ-tagdíjat (havi 2 Ft volt) madzagra fűzött 2 filléresekben adtam be. (Erre és ebből sokan ma teljes ellenállói karaktert faragnának…) 15 évesen nyitottam első takarékbetétkönyvemet, 18 évesen ifjúsági takarékbetétet kötöttem (most nincs ilyen, hozadéka annyi volt, hogy a 400 ezer forintos első lakásunkat ennek felhasználásával 30 ezer forint készpénzért (nyugi, az is betétben volt…) tudtuk megvenni. Tehát magamat hétköznapi szintem megfontoltnak tartom, s ahol és amiben lehet, spórolok, és a legjobb és legolcsóbb pénzügyi szolgáltatást választom. Nem véletlen az sem, hogy aktív bank-használó vagyok, bizonyos, hogy legalább két-három évente, vagy még sűrűbben is, bank-ajánlatokat nézek, hasonlítok, s ha kell - váltok. A hétköznapi életben használt, bevált dolgaimról írok, a végén néhány fintech elemmel megszórva. Az összetett szóban a fin nem a fine vagy finest, hanem a financial szó rövidítése, majd ha odaérek, kifejtem.

Alap: spóroljunk az üzemanyagon!

Gyakorlatilag mindenki számára elérhető a Partner MOL GROUP kártya. 

Leírás: https://mol.hu/hu/autozzon-velunk/uzemanyagkartyak/mol-partner-kartya/ nagyon sok helyen adják ingyen, valami korábbi szolgáltatás mellé, ajándékba. Itt jelenleg is ingyenesen igényelhető: https://www.forensis.hu/a-kartya

Értelemszerűen MOL-kutakon használható. Akár bank- vagy hitelkártyával fizetsz, annak igénybe vétele előtt kell ezt érvényesíteni, azaz lehúzni. Minden liter üzemanyag árából 8 forintot spórol. Mondhatja erre bárki, hogy mondjuk 40 liter benzinnél ez csak 320 Ft. Jól számolt: ekkor csak annyi. Egy tankolásnál. Én másként számolok: ez az egyetlen érintés (na jó, tankolásonként egyetlen…) éves szinten 10 ezer kilométeres futásteljesítménnyel és 6 literes átlagfogyasztással 600 liter üzemanyagnál évi 4800 Ft. Pontot is gyűjt, azt már nem is számolom pontosan, s máris van kb. 5 ezer forint évente. Rögtön teszünk még hozzá, ugyancsak a tankoláson, kis türelmet.

Bankszámlák, bankkártyák

Számomra alap az olcsó bankolás. Az, hogy olcsó, úgy értem, ingyenes. Ingyenes tehát a bankszámlavezetés, az átutalás, s a lehető legkevesebb kerüljön a készpénzfelvétel - úgy értem, a 150 ezer forint feletti esetleges kivét. Ezt igyekszem elkerülni, lehetőleg olyan helyen vásárolok, ahol van kártyaolvasó, de bizonyos esetekben mégiscsak elkerülhetetlen.

Tapasztalataim szerint jelenleg a piac legjobb ajánlata a kizárólag az alábbi linkről elérhető CIB-es 0 forintos: https://bankmonitor.hu/bankszamla/cib-eco-igazi-0-ft-os-szamla/?link=front&fbclid=IwAR19NF47iMMY9IHkOiOZpqV78YSU-71VY1B3eJ9e3SoJqDaM1-NV_ucRo0w

Hosszabb ideje használom, tényleg ingyenes. 
Van még egy szolgáltatása, amit nem biztos, hogy mindenki és alapból tud: a 150 ezer forint feletti bármekkora készpénzfelvételért egységesen 700 forintos díjat kér. (Hasonlítsuk össze ezt a K&H 2,5 millió forintra terhelt 42 ezer forintjával… és még az is lehet, nem ez a legűberbrutálabb díj a piacon…!) Ehhez észen kell lenni, azaz, ismerni kell a környékbeli automatákat, melyiknek a legnagyobb a pénzkiadónyílása – mert ettől függ, nyilván a kártyalimit-beállításon kívül, hogy mennyi a fizikailag kiadható maximális pénzmennyiség. Ez mindenkinek házi feladat, egyébként meg úgy gondolom, erre nyilván ritkán kerül sor.

Ehhez a számlához ingyen van a bankkártya (VISA) és nem SMS-ben, hanem mobilapplikáción belüli üzenetben értesít a pénzmozgásról. Nagyon pontos, a mobilos felület is tiszta, nekem bejött, csak ajánlani tudom.

Most egy kis kitérő: amíg volt lakossági üzletága a Citibanknak, az volt boldog békeidő. A nagyon kedvező díjú bankkártya mellé lehetett alkalmazni a hitelkártyát, olyan pontvisszatérítési rendszerrel, ami, azóta, sajnos kihalt. (Sokan ezért a bankokat hibáztatják, nem fogom őket védeni, de érdemes emlékezni rá, hogy egyrészt ezen kormányzat vezette be a brutális bankadót, az utalások utáni sarcot, a készpénzfelvétel díjának drasztikus emelését, az MNB meg az értékelhetetlen nagyságú betéti kamatot. Tessék kiszámolni: ma beteszel 100 ezer forintot, de nem tudsz kivenni max. 90-et, a többi elviszik – a fentiekből származtatott – banki díjak.)

Hitelkártyák

Tehát a hitelkártya. A hitelkártyától többen óvnak, mert, hogy azzal lyukra lehet futni. Szerintem a tudatos használónak kizárólag előnye származik belőle, a nem-tudatos használónak a kőbalta is fintech eszköz, az tartsa a párnacihában a pénzét.

A piaci ajánlatokat érdemes átnézni. Jelenleg a Budapest Bank Go! kártyáját (mastercard) használom (két éve) költéseim szerkezetének nagyjából ez felel meg, s a szerződés megkötésekor ez volt a legjobb visszatérítési szerkezetű. Egyrészt üzemanyagból havi 30 ezer forintig 3 %, ami havi 900 Ft, vagyis évente 10800 Ft, ami a MOL-kártyával együtt máris 15-16e Ft-ra jön ki – pusztán azzal, hogy ezt a két kártyát használjuk. A többi költésre 1 % jár. És itt is alkalmaztam egy trükköt: ezen kártyára állítottam be a csoportos megbízásokat, rezsiszámlákat, amik vásárlásnak minősülnek. Ezeket valamilyen módon ki kellene fizetni, így viszont ezek is pénzt hoznak. A hitelkártya díja kötéskor egészen minimális volt, de bizonyos forgalom (a hitelösszeg bizonyos százaléka) fölötti használatkor ingyenes volt a számlavezetés is.
Más hitelkártyák választásánál érdemes legalább 2 évet nézni, s azt, hogy a nyitáskor adott visszatérítési kedvezmény tartósabb időtávra is érvényes-e. Ezen túl, ott még a havi limit is, nem mindegy, hogy csak havi 100 ezer után van visszatérítés, vagy az egész igényelt hitelkeret játszik (nyilván felhasználása esetén).

A korábbi bankszámlámnak volt utalási költsége, így ott a hitelkártya által hozott visszatérítésből ezt még le kellett vonni. Még úgy is többletben voltam, de a 0 forintos CIB-Econál már nincs ilyen gond.

A már nem annyira konzervatív bankhasználók persze itt be is fejezhetik: gyakorlatilag a teljes bankolás ingyen van, sőt, még pénzt is hoz (tudatos használattal, s hitelkártyával nem  készpénzt felvéve…) de jónéhány helyzetben akadhatnak problémák, s erre már ajánlok több finomságot, azaz fintech alkalmazást.

Fintech alkalmazások: a Curve

Elég nehéz megfelelő sorrendet találni, másnak lehet, a Revolut vagy a Monese, esetleg a Transferwise következne, óvatosabb duhajnak viszont – miután ez is magában és tovább egyszerűsíti az életet, jöjjön a Curve (nem tudom, ki az, aki ezeket a szavakat ki is mondja: körv-nek ejtik…) 
Itt igényelhető: https://curve.page.link/ffqU   a szükséges kód pedig: NMZAX4GE  (a regisztráló  5 Ł-ot kap ajándékba – és hát én is, ez így működik.)

A Curve tulajdonképpen egy olyan kártya, amely alá be lehet regisztrálni más, működő kártyákat, tehát esetünkben a CIB-Eco-s bankkártyát és hitelkártyát. Mobilapplikációként működik, azon keresztül kell rendelni, üzembe állítani. A fizikai kártya kb. egy hét alatt jön meg, elegáns dobozkában.  A két eddig kártyát otthon is hagyhatjuk, elegendő a Curve PIN-kódját megjegyeznünk. Újabb trükk, ami ezen kártya lényege: egyetlen mozdulattal beállíthatjuk, hogy melyik kártyáról történjen a költés. Én úgy szoktam, hogy amíg tart a hitelkártya kerete, addig arról, aztán a másikról. A Curve Blue kártyája teljesen ingyenes, de van prémium verziója is, a Black. Megnéztem, az általam szokott műveletek során nem tudnám azt kihasználni. Bár ki tudja. A havi díja 9.99 és azért ad többletszolgáltatást. Itt össze lehet hasonlítani a kondíciókat: https://www.curve.app/en/cards  
Rengeteg kártyát alá lehet rendelni, a később ismertetendő Revolut, Monese és Transferwise plasztikokat is. Sokszor már egyetlen VISA-alapúra is érdemes használni, mert bizonyos külföldi internetes vásárlásoknál jobb a Mastercard, mint a VISA. Márpedig, ha VISA van alárendelve, a fizetésnél már a Mastercard dolgozik.

Amit fontos még tudni, hogy az alap Blue kártya is pontgyűjtő, indításától 3 hónapig  (a Black mindig), vásárlásonként 1 %-ot ad. Rengeteg további finomság van még ebben, az érdeklődők számára ajánlom a netet, nincs kizárva, hogy később még részletesebben írok is ezekről.

És gondoljuk át...

OK. Van már 3 olyan kártyánk, amivel fizethetünk, de amelyekből elég egyet használnunk. És menjünk mondjuk síelni, Ausztriába, s ott valamely kártyával fizessük is ki a síbérletek árát. Nyáron aktuálisabb egy apartman árának kiegyenlítése, vagy egy külföldi tankolás, nagyobb pénzköltés. (Mint korábban jeleztem, nálam nem játszik a készpénz.) Ha mondjuk a síbérlet-vásárlás vasárnapra esik, akkor szinte egészen biztosan megszívhatjuk. Ugyanis – bár a kártyahasználatnak nincs külön díja, a lehívásnak és a konverziónak meg van. A példámban említett VISA kártya nyilván forintalapú, amit át kell váltani, a legegyszerűbb esetben euróra, utána pl. horvátországi nyaralásnál még kunára. Az átváltások pedig nem azon az árfolyamon történnek, amit mi jónak gondolunk vagy annak vélünk. Mivel a VISA dollár elszámolású, ahhoz képest lesz forint->dollár, majd dollár->kuna (Mastercardnál euro az elszámolási alap, a folyamat ugyanaz). Ami még bonyolítja a dolgot, hogy nem a vásárlás napján aktuális árfolyamot használja a bank, hanem azt a napot, amikor az igény beérkezett és ő könyvelte a tételt. A kártyát elfogadónak 30 napja van, hogy elküldje az igényét, így durva esetben akár egy hónappal régebbi vásárlást is a mai árfolyamon könyvel a bank. Erről nem a bank tehet, hanem a kártyát elfogadó kereskedelmi egység, illetve nyilván annak könyvelési rendszere. És az a bizonyos árfolyam is más, a kártyaelszámoló-központok által alkalmazottak és általunk ismertek (feltételezettek) között is óriásiak a különbségek. Tehát – a legegyszerűbben fogalmazva - a középárfolyam nem azonos a vételi árfolyammal. A fentiek azt jelentik, hogy igazából a vásárláskori visszaigazoló banki jelzés (sms vagy applikációbeli üzenet) pusztán tájékoztató adat, de nem valós érték. Most, amikor az euró/forint árfolyam napok alatt változott (khm… fogalmazzak pontosan, a forint beszakadt, s nem is látni, hogy hol az vég) nem mindegy, melyik napi és milyen árfolyamon történik a vásárlás, a terhelés. Ez egyetlen 5-600 eurós heti síbérlet vásárlásnál akár 20-30 ezer forintos különbséget is jelenthet – kárunkra.

Na, ezekre is van megoldás: a Revolut, a Transferwise és a Monese kártyák. Igazából ezeket érdemes alaposabban megismerni, és a valódi, tényleges igény alapján kiválasztani a nekünk legjobban megfelelőt. Éppen ezek ismertetése lesz a következő írás témája.

Vízfakasztás, hegyen

Van, amikor a lehetetlent is meg lehet oldani – leleményességgel, rengeteg munkával. Nevezetesen, birtoklunk egy csöppnyi faházacskát a Balaton északi partján, fenn, a  révfülöpi hegyoldalban. Osztatlan közös tulajdon, aminek azért van szerepe, mert igazából bizonyos dolgokban vagy benne van mindenki, vagy valami pótmegoldással kell (lehet) ugyanazt (ugyanolyat)  létrehozni. Nos, a hegyoldalban, a településtől néhány száz méterre, már nincsen vezetékes vízhálózat. S mégis van igazi fürdőszobánk! 

 

 Azóta a fémhordó helyett műanyag szolgál... Ez tehát a hegyi vízmű.

Az, hogy fenn a hegyen nincs vezetékes víz, az tulajdonképpen érthető. Ezek a házacskák évente egy hónapot, jó esetben hat hetet üzemelnek, a hálózat kiépítésének költsége üdülőnként többszázezer forint (mármint akkor, ha mindenki benne van) s ha nem, akkor meg még több, simán félmillába  is kerülhet(ne). Az éves vízfogyasztás napi 120-150 literrel számolva is olyan minimális, hogy tán száz év alatt sem hozná be az árát. Nyilvánvaló, hogy megoldás lehet, ha a Balaton közelsége miatt strandolás után, de még lenn a parton zuhanyozunk.
Jó, de mi van, ha rossz az idő, esik az eső? Akkor strandolás sincs…  fürdeni, tisztálkodni pedig akkor is kell. Az alföldi embernek természetesen szóba jöhet a saját kút fúratása, de ami ott fél nap és vállalható összeg, itt kivitelezhetetlen technikailag és anyagilag is egyaránt. Mit lehet tenni? Az első válasz nyilvánvaló: beletörődni, s várni, majd egyszer valaki elintézi a vezetéket, akkor abba beszállni, s addig meg tűrni. Na, hát ezt nem nekünk találták ki.
S ahogyan elkezdtünk ezen gondolkodni amúgy családilag, a felmerülő egyéb kérdésekre is választ kellett keresni. Hogyan lesz fönn, a hegyen víz? Ez az egyszerűbb, mert mint eddig is, felhordjuk kannákban. Hogyan melegszik meg? Az eddigi módszer kettős volt. Vásároltunk egy műanyag, egyik oldalán feketére festett kempingező zuhanyzsákot, s a Nap melege a benne lévő 20-30 liter vizet 40-50 fokra simán felvitte. Ez persze nem volt elég, tehát jött pótlásként a gázrezsó, az elektromos vízmelegítő.
Újabb kérdés: hogyan, miben tároljuk felhasználás előtt a vizet? Erre is találunk megoldást: kell egy hordó! Ez feltesszük jó magasra, onnan belefolyik valami melegítőbe, abból csaptelepbe, készen is vagyunk. Hordó persze nincs, szerencsére a szomszédnak van, vagy 15 éve nem is használta. Nekünk is adja. Történetesen éppen festés is van nálunk, s a mester elárulja a technológiát. Öntsünk bele rozsdamarót, vegyünk láncot, s a hordót hengerítsük jó sokáig. Úgy a rozsdamaró mind a lánc kémiailag meg fizikailag szépen letakarítja a belsőt. Utána a Napon kiszárítani, festéket beleönteni, azzal átlötyögtetni, s már rendben is van (azt nem mondta, hogy erre kell összesen vagy 2 hét, s a hígító szaga fennmarad örökké, de ezt most hagyjuk.) Rendben, tehát lesz (van) víztározó alkalmatosság. Mi fog melegíteni? Erre is találunk megoldást. Itt van mindjárt a REZI. Ez egy olyan, átfolyós elektromos vízmelegítő, amiben egy hatalmas beleépített fűtőszál van. Azonnal veszek is egyet, úgy 20 e Ft környékén van. Akkor nem figyelek rá, hogy ez nem lesz jó, ugyanis akkora az áramfelvétele, amekkora a hegyen nekünk nem elérhető.
De ha nem ez, akkor mi?
Lehetne például palackos gázzal működő vízmelegítő. Üzemeltetése elfogadható költséget jelentene. De maga a melegítő? Amit lehet kapni, az földgázos,  fúvókáit PB-re kell cseréltetni. Jó, ha 60 ezerből kijön. Ráadásul nagy helyet foglal el. Irány a net. Tesz-vesz, elektromos vízmelegítő. Van, van ilyen, ráadásul potom pénzért, mindössze 4500 forintokért. Ekkor újabb probléma kerül a felszínre. Elég lesz-e az a nyomás, amit a víznyerő hely felett mindössze 2-3 méterrel elhelyezendő ejtőtartályból nyerhetünk? És az ehhez kapcsolódó további kérdés: hogyan kerül majd a víz ebbe a tartályba? Erre a megoldás egy merülőszivattyú, ezt belerakjuk egy kishordóba, ebből megy egy csővezeték az ejtőtartályba, abból egy másik csövön a vízmelegítőbe, onnan a víznyerő helyekbe, zuhanyba, mosdóba. Úgy döntünk, hogy a nyomás nem elég. Ez így túlságosan is körülményes.
Más hogy csinálja?
Itt, a hegyen...?
Sehogy. Magunknak kell kitalálni a rendszert.
És másutt? Hát igen, otthon saját vízellátó rendszerünk van. A kúthoz csatlakozik a szivattyú, meg a többi szükséges eszköz. Ilyen házi vízellátó rendszer képes szivattyúzni és nyomást is csinálni. És ha van szivattyú, akkor... (feleségem). Na, akkor nézünk valami ilyet. Internet, persze. Akad is egy új termék. Szállítással egy kicsit több, mint 22 ezer. Van? Van. OK, már meg is rendeltem. Feleségemmel (mérnök) apósommal (civilben ezermester) a fenti gondolkodási folyamatot úgy egy év alatt jártuk végig… Kéretik nem röhögni! Közben azt is kitaláljuk, hogy a faházacska oldalfalait jelentő OSB falemezre a csempét szilikonnal lehet felragasztani. Először aljzatot kell készíteni, keresünk egy mesterembert, erre nem akarunk vállalkozni. Tavaly a konyhában a falicsempét mi ragasztottuk, de az kis felület, itt nem akartunk semmiféle kacskaságot, igaz, a konyhában sem lett. Alkuszunk, a mester vállal, csempéz. Milyen szerelvényeket használjunk? - Szépeket – szól feleségem válasza. OK. IQ-teszt lesz a zuhany- és a mosdócsaptelep, döntve, forgatva. Én persze a hálózati csövekre gondoltam, s kiderült, hogy a két OSB lemez közötti 10 cm távolság miatt kizárólag a Henco-szerelvények, illetve az alumíniumbetétes műanyag cső jöhet számításba. Na, ezek összeszerkesztése egy gyakorlott vízvezeték-szerelőnek nyilvánvalóan gyermekjáték, én meg úgy csinálom, hogy a boltban kirakom az összes szerelvényt, egymás utáni sorrendben, összerakva, ahol csak lehet. 

 

 Ki kellett alakítani azt a ,,rétegrendet'' amely mindkét oldalról szerelhető

Nyilván röhejes, de működőképesen egyszerű megoldás. Ha valaki sokallotta volna az elébb a vízszolgáltató szivattyú árát, most eshet hasra, ugyanis a szerelvényekért ennek legalább a kétszeresét fizettem ki. Szerencsére a REZI-t és a búvárszivattyút is visszavették az áruházak. Minden megvéve, rendszer nagyjából összehozva. De ha nem ejtőtartályos lesz, akkor a hordó állhat akárhol, rajta a szivattyú, mennyivel egyszerűbb lesz így - szól a feleség. Azért a szerelés így sem lett az, tekintettel arra, hogy mindent a faház külső oldaláról kellett szerelvényezni.
És akkor egy szép délután feleségemmel nekiesünk a munkának. Ő is mér, én is mérek, megegyezünk, vágok, sorjázok, illesztünk, csavarunk, örülünk.
Előtte fúrunk, közben fúrunk, s rengetegszer mérünk, sorjázunk, zsírozunk, tömítünk.
S a rendszer – sokkal hamarabb, mint az gondoltuk volna!!! – összeáll. A betáppal kezdtük. Onnan megy a hideg víz az öt literes, használt, de kitűnő állapotú elektromos, tárolós vízmelegítőbe, valamint a zuhany- illetve mosdó csaptelepbe. A másik, a melegvízé meg a bojlerből. A legnehezebb feladat a megfelelő szerelvénytávolság kialakítása, szerelése. Sajátos, duplaeltartós rendszert alkalmazunk, a képaláírásban ezt neveztem el rétegrendnek.. Ezt az egészet ott és akkor, helyben kellett kitalálni, erről nincs leírás, mert senki sem csinált ilyet. Előzetesen akárkinek is mondtam, vagy a vállát vonta, vagy azt mondta, úgyis megcsinálom, mit szóljon  bele? 

 Ez a bojler csövezése

Tudom, van, aki most kevesli az öt literes bojlert. Ide azonban éppen elég. Ugye ez 70-80 fokos melegvizet csinál, a zuhanyozáshoz meg 35-40 fokos kell, és mire egyikünk elkészül, azon idő alatt már dolgozott is a melegítő. Otthon nyilván nem ilyet és nem így használunk, de ez itt - több, mint jó. (A kép itt majdnem a teljes rendszert mutatja, balról hiányzik a zuhany.  Az összekötő gerendán a két, egyenként 80 mm-es és másra való rézcsődarabokból összehozott betáp-közdarab, a sárga tálka elvileg szappan-, itt csavartartó.) Összeáll a dolog. A vezetékezés kész, a csövek oda mennek és úgy, ahogyan azt elgondoltuk. 

Ez akár az előbbi kép alja is lehetne

 Együtt a teljes betáp-rendszer...

Na, ez sem igaz teljesen, mert egy (lyuk)fúrónk eltörött, ezért két vezetéket egy, már elkészült lyukon erőltetünk át. Másnap érkeznek sógoromék, felszerelünk egy csaptelepet csak úgy, és próba... és a PRÓBA sikerül. Még aznap veszek egy seprűnyél-forma rudat, azután két, egyenként nagyjából tenyérnyi OSB-darabban mély, U alakú bevágást alakítok ki. Ez már csak néhány csavar, pontos mérés után, s meg is van a tartója a zuhanyfüggönynek. Szerintem nem volt aznap senki sem boldogabb feleségemnél, aki a seprűnyelet zuhanyfüggöny-tartóvá varázsolta. 

 Utolsó símítások a varázslat közben

A rendszer pedig működik. A hegyre a műanyag kannákban felhozott vízzel feltöltjük a tartályt, s nincs több dolgunk.

Mert, ha megnyitjuk az IQ-csapot, abból jön  a víz.
Ha a pirosat, a meleg víz.
Ha a kéket, akkor meg a hideg.
Úgy, mint otthon.
Na, így lett vizünk - ott, ahol ott, ahol azt hittük, sehogyan és soha sem lesz...

Egy esztendő naperőművel

A környezetvédelem, vele összefüggésben a tudatos fogyasztói magatartás nem ördögtől való, ám az is igaz, hogy nem a kezdetektől… A fogyasztói társadalom – szerezd meg, használd, elavult, szerezz újabbat – mókuskereke egyrészt leplezetlenül energia(túl)fogyasztással jár, másrészt, csak a legutóbbi időkben lett környezettudatos. Ez utóbbi sem biztosan mindig igaz, hiszen még a tájékozottabb fickóknak is időbe kerül, mire a marketingrizsa mögé látnak (ha látnak egyáltalán…). 

A lényeg, hogy tavaly elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy komolyan elgondolkodjunk egy háztartási naperőmű létesítésén. Egyszeri, s nem is kicsi kiadás, megtérülési ideje nem igazán számolható (eddig - ha figyelmesen olvas…) s nem igazán akadtak (tavaly még) ilyen rendszerek lakossági működtetésben. Igaz, ikertestvérem egy félévvel korában már – talán azt is írhatom, rábeszélésem hatására – magának építtetett ilyet. Igen ám, de nálunk egyrészt jobb, másrészt rosszabb is volt a helyzet. Jobb a geometriai adottságok okán, lévén házunk észak-déli tájolású, tehát adott a tetőfelület. És ezen a tetőn úgynevezett szegedi cserép van, márpedig tető, illetve héjazat cserét nem terveztünk. Másrészt, s inkább ez volt a probléma, az akkori és tervezett áram (szakszerűbben: villamos energia…) fogyasztásunk kissé tervezhetetlen volt. Növelő tényezők között tartottam számon András fiam hatalmas asztali számítógépének turbósított fogyasztását. A konyha indukciós rendszert kapott, rögtön a 6 laposat (a korábbi 5 lapon gáz működött, azaz működött volna. Az áttérést éppen ez indukálta, hiszen az új, 5 lapos rendszert (kb. egy esztendős volt a cserénél…) nem, illetve csak kompromisszumokkal lehetett használni. Ugyanis az égőfejek közötti távolság miatt 5 nagyobb edény ezeken nem fér(t) el, csak kisebbek, nagyból legfeljebb 3, vagyis a régi, egybe főző-sütő tűzhelynél nem lett jobb a helyzet. S hogy ezt az utat is lezárjam, egyrészt oda kellett vezetni megfelelő keresztmetszetű vezetékeken a 3 fázist az új indukciós főzőlaphoz, külön egy ugyancsak méretezett vezetéket alatta az 1 fázisú sütőhöz. Tudni kell, hogy a ház 3x16 A áramerősség-teljesítmény foglalása már kevésnek mutatkozott. Tehát fel kellett bővíteni 3x20 amperre, kihúzni az új, méretezett betáp-rendszert, azt bekötni – s csak ezután volt érdemes gondolkodni a naperőműről.

A valóságban persze mindez természetesen párhuzamosan zajlott. Információkérés az áramszolgáltatótól, az indukciós lap keresése majd beszerzése (internetes vásárlás lett, jóval olcsóbban, mint a környékbeli üzletek ajánlata) Tárgyalás az áramszolgáltató szerződött szakemberével, az árammérő helyének átalakítása-helyes kialakítása, majd a kábelezés. Ez utóbbi saját kivitelezésben készült, s a néhány vezeték elhelyezése közel 8 órás harc eredményeke lett. Az ok prózai, a korábbi műanyagcső nem erre az igénybevételre volt tervezve, de a friss csempézés miatt nem igazán volt lehetőség a cserére. Ezek a munkálatok nem kevés pénzbe kerültek. Az indukciós lap akciós árán felül további 110 ezer forintot fizettem ki, hálózatbővítésre, anyagra, szakemberre.

Miután adott volt a 3x20 A betáp-rendszer, jöhetett a konkrétabb tervezés, persze, már szakember (Kovács Péter) segítségével. Az első kérdés mindig az, eddig mennyi volt az áramfogyasztás, s tendenciájában mire számítunk? Az elsőre van objektív válasz, a korábbi villanyszámlák, azokon a havi 12-15 ezer forintos fizetnivalók. A másodikra már nem biztos: András egyetemista lesz (lett) ősztől, gépét már vagy viszi magával, vagy csak hétvégén használja. Az indukciós lap ugyan nagy áramigényű, de nem megy annyit – és még gondolkodtunk egy sort, mire megszületett a válasz, nekünk 3 fázisú, 14 db japán Hitachi napelemekkel szerelt, Fronius inverteres, s évi 3,8 kW-os rendszer kell, ami 1,75 M forintba kerül(t). Amennyiben van többlet-termelés, azt az áramszolgáltató átveszi. Érdemes ennek az árát is megnézni. Ha veszünk, akkor 1 kWh óra kb. 40 Ft, ha ezt mi adjuk el, akkor 20 Ft a bruttó ár. A különbség a rendszerek használati díja. Vagyis, egy ökölszabály máris adott: lehetőleg annyit termeljünk, amennyit elfogyasztunk, illetve úgy villamosítsunk, hogy mi fogyasszuk el a megtermelt energiánkat. (Jó hőszigetelésű házakban akár elektromos kazánt is érdemes megfontolni.) Tudni kell, hogy a háztartási naperőmű éves elszámolási rendszerben működik, tehát az átvételről fogva nincs havi villanyszámla, hanem évente egyszer ráfizetés vagy visszatérítés van.

A megbeszélések után az időrendet is egyeztettük. A szerelési munkálatok kevesebb, mint egy napot vettek igénybe, s ebben a tetőn való mozgás, a padlástéri vezetékezés, az inverter beszerelése, konfigurálása mind benne foglaltatott. Ennél is fontosabb, hogy a felszerelt rendszert 10 napon belül átvette üzemeltetésre az áramszolgáltató – s ennek volt a napokban pontosan 1 esztendeje.

Tehát most volt érdemes elvégezni – pontosítani a számításokat: vajon mennyi idő alatt hozza be az árát a nem olcsó rendszer?

 Egy teljes esztendő fogyasztása

Mielőtt ezt megmutatnám, néhány további megfontolást ismertetek. Nevezetesen, most olyan mérő van felszerelve, ami egyrészt méri a bejövő villamos energia fogyasztást, illetve a hálózatba táplált, a napelemekkel megtermelt, s az inverterrel szabvány feszülstségre és 50 Hz-re alakított villamos energiát is. (Tehát ez inverter nemcsak váltóáramot állít elő, hanem továbbá annak frekvenciáját hozzá igazítja a kinti, meglévő 50 Hz-hez, s csak akkor engedi a betáplálást a kinti rendszerbe, ha a színuszhullámok pontosan ugyanott, tehát szinkronban vannak). Persze, van aki úgy véli, éjszaka is mehetnénk a saját áramról, de ez a sziget-üzemmód, amihez még egyrészt kéne egy jó nagy akkumulátor (ilyet gyárt Elon Musk is…) másrészt, tudomásom szerint ez Magyarországon vagylagos: vagy visszatáplálás van, vagy sziget üzemód. Harmadrészt, egy ilyen, háztartási méretű akkumulátor meglehetősen drága, magyarországi adatom nincs is. Az USÁ-ban nagyságrendben kb, annyi, mint a napelem+inverter.

Az egy év adatai elég jók. Nyilván köszönhetőek az adatok a most már láthatóan fölé lőtt termelésnek.

A rendszer 5166 kW villamos energiát termelt.

A teljes termelésünk

Ebből az áramszolgáltatónak átadott 3866 kW mennyiséget.

Az átadott termelés

A hálózatról vételeztünk 2356 kW-ot. Ezt nem kell kifizetni: 92.400 Ft.

Az átadott és az átvett különbsége (azaz 3866-2356) 1510 kW-ért kb. 20 Ft-ot fizet az áramszolgáltató, ez tehát 30.200 Ft (Most tartunk 120 ezer forintnál.)

 Ugyanakkor felhasználtuk még közvetlenül a megtermelt 5166 kW és az átadott 3866 kW különbségét is, ez további 1300 kW. 20  forinttal ez 26 ezer, 40 forinttal 52 ezer forint. Ha egy közbülső 30 forinttal értékeljük, akkor is 39 ezer, vagyis évi 160 ezer forint a nyereség. Ez alapján tehát a mi beruházásunk nagyjából 10 év alatt hozza vissza magát (változatlan energiaárakkal számolva). 
Aztán megint másként kb. 8-9 százalékos kamatot is jelenthet, ami a mai banki kamatok(?) helyett lényegesen jobb megoldássá emelik.
Nem írtam még arról, hogy a rendszerhez tartozik egy zseniális applikáció, (Fronius solarweb) amelyen naponta követni lehet a termelést. 
Nemcsak azt: büszkeséggel tölt el, hogy e rendszer üzembe állítása 2.63 tonna széndioxid kibocsátástól mentesítette a Földet.

Csak épp'hogy gyerek legyen

Születendő gyermek örökbe fogadható! - Az információs hetilap első oldalának hirdetése az eredeti, gőzölős, kanadai vasaló, egy építési telek kínálata és az ingyenes hirdetés lehetőségét hordozó kivágószelvény között van. Első olvasásra nem is annyira feltűnő. Mellékelve jelige, lehet jelentkezni! Az asszonnyal az Alföld közepén, egy kisvárosban, a templom előtt találkozunk. Történetét elmondva csak annyit kér, hogy nevét ne írjam meg.

 „Tudja, én özvegy vagyok. Van egy fiam, sajnos, nagyon beteg a lába, amúgy az esze, az a helyén van. Szellemileg tehát teljesen ép, intézetben tanul. De csak kéthetente, szombatonként hozhatom haza. így aztán egyedül vagyok a házban, olykor köszönök a macskámnak, a kutyámnak - csak hogy szóljak valakihez. Ebben a kisvárosban dolgozom egy kis üzemben, a fizetésem? Hatezer? Hétezer? Mikor hogy. Itt vagyok tehát parlagon. Gondoltam, kihasználom női adottságom, és segítek valakin, akinek gyermek kellene.

Amikor e tervemről egy orvossal beszéltem, le akart róla beszélni, hogy hozzám fog nőni az a gyerek, nem akarom odaadni majd, ilyeneket mondott. Hogy gondoljam meg, mert ezt nem lehet visszacsinálni. Meg nem játék ez. Pontosan tudom, mire vállalkozom, azt akarom tudni, a szervezetem alkalmas-e rá. Az igen, mondta erre, de a lelke, asszonyom, a lelke! Az alkalmas-e?

Igen. Ennyiben igaza volt a doktor úrnak - mert ezt kérdezem én is magamtól. De nem látok más kiutat, semmi mást sem magam előtt. Nincs is.

Anyám meglátta a hirdetési újságban ezt a néhány sort, s le is hordta - úgy, általánosságban - azt a nőt, aki ilyenre képes. - Ott dobog a szíve alatt a magzata, és örökbe adná, füstölgött nekem.

Nem jártam igazán jól a hirdetésre küldött válaszokkal sem. Kettő vagy három azonnal került a szemetesbe. Unintelligens, vadállati levelek voltak, érzelem nélkül. Sivárság dőlt belőlük.

Egy asszony találkozót kért tőlem. Meglepődött, amikor meglátott. Azt hitte, terhes vagyok, csak meg kell szülnöm a gyereket. Kérdezte, hogy gondolom. Én meg elmondtam neki. - Szóval, mondta utána szigorúan, maga most le akar feküdni az én férjemmel. Hogy aztán el is szeresse tőlem, tette hozzá.

Én meg próbáltam neki magyarázni. De hölgyem, ez is egy a lehetséges módszerek közül. Lehet ezt másképpen is, bár még senkitől sem hallottam, hogy a természetes eljárást kellemetlennek találta volna. Magyaráztam neki, de szerintem nem értette, hogy hogy lehet másként. Aztán megkérdezte, mennyiért. Mondtam, nekem költségeim lesznek. Elképzelhető, hogy végig kell pihennem, akár kórházban, még utána is. Azután meg történhet velem akármi is. Nekem ott a fiam. A házamban földes a szoba, a vizet most vezettettem. Már megvettem a bojlert, a csapokat, az ülőkádat. Az mind pénzbe került. Nem veszhet kárba. Egymillió tehát.

Előtte mindkettőnket megvizsgáltatnánk, senkinek semmiféle betegség nem lehet. Én bizony megnézném magamnak a férjét, mondtam az asszonynak, és csak akkor lehetne szó lefekvésről, ha gusztusos, tiszta ember. Aztán nehogy azt higgye, akárhányszor is. Csak épp úgy, hogy meglegyen a gyerek. Az asszony nem is kérdezett többet, a címemet sem írta fel. Szerintem nem is tudta, mit akar. Most próbálkozhat az állami gondozottak között. Én ebből már megjöttem. Jártam ott én magam is. Még az első férjemmel. A gyerekek kilencven százaléka - no, én nem is tudom, hogy mondjam - miféle. Meg sem merik kérdezni. A maradékra meg várniuk kell rendesen, de közöttük vannak már a betegek is. Szóval, tudom én ezt. Az első férjem azért vált el, mert nem lehetett gyerekünk. A babák nem maradtak meg. S a terhesség alatt talált magának másik nőt. A második uram intelligens ember volt. A fiunk az eszét örökölte, meg az anyósom testi hibáját. Amit addig eltitkoltak. Csak mikor megszületett, s furcsán állt a lába, akkor mondták, mint a mamának. De legalább megszületett! Olyan boldog voltam, de a férjem is. Aztán vissza kellett mennem a kórházba. Ezt az előbb már mondtam. A férjem meg teljesen kiborult. Becsavarodott - és... hát meghalt. Na - na igen. Öngyilkos lett.

Talán megérti, én csalódtam a férfiakban. Nem is kicsit. Az első férjem otthagyott, a második nem hitt bennem, s aztán jött még egy élettárs is. Két esztendeig tartott az is. Aztán valami megszakadt. Már nem voltunk jók egymásnak.

Látom én azt, hogy van ott, abban az üzemben is, amelyikben dolgozom. Vannak ott férfiak, hát miért ne volnának. Ügyet sem vernek a magamfajta, negyvenhez közeledő nőre. Ott vannak a húszévesek - majd bekéredzkednek az ágyaikba! De legalább ágyban csinálnák! Hát most miért kellene ezeknek a férfiaknak teher, egy nő feleségnek? A beteg fiamról már nem is beszélve? Persze, jöhetnének még a fiatalabbak, de hát ezeket a fiúkat meg én nevetem ki. Valahogy prűd vagyok én, vagy nem is tudom milyen. Olvasom az újságban, házaspár keres még egy nőt. Meg hasonlókat. Nekem felfordul tőle a gyomrom.

Mintha mondtam már volna valamit az anyámról. Csak hát épp ez az. Nem is az enyém. Egyszer sétáltunk itt a piactéren, előtte a játszótársaim már csúfoltak - tudja, milyen gonoszak tudnak lenni a gyerekek. Sétálunk, egyszer csak megáll. Azt a nőt ott jól nézd meg magadnak, és ezzel mutatott valakit előttünk. Ő az igazi anyád. Tizenhárom éves voltam. Nem tudom elmondani, hogy esett. Addig jó gyerek voltam, aztán meg égetni való. Ki akartam provokálni, hogy utáljanak. Ha nem engedtek valamit, már mondtam is, hogy biztosan azért, mert nem az édes gyermekük vagyok. Nehéz lehetett velem. Egyszer eljött az igazi anyám - hogy adjanak vissza. Akkor már kerestem. Apám kidobta. Még egyszer jelentkezett, apám akkor is kidobta. Nem ütötte meg, ha erre gondol. Csak azt mondta neki, akkor jött volna, amikor kidobott. Most, ha éppen idejönne, nem is tudom, mit csinálnék vele.

Lehet, hogy most azt hiszi, ez cáfolja azt, amit én akarok csinálni. De nem. Én nem hiszem.

A gyerekem miatt nehezebb a munkám is. Külön kérnem kellett, hogy úgy osszanak be, legalább el tudjak érte menni Pestre. Két hetet várok mindig arra, hogy láthassam, hogy magamhoz húzhassam - hogy megpusziljam. S a gyerek csak néz rám, és elhúzódik és nem puszil meg. Hallgat. Csak akkor enged fel egy kicsit, amikor már viszem vissza. Néha elmegyek a körzeti orvoshoz, adok neki ötszáz forintot, hogy írjon ki táppénzre, és akkor itthon maradok vele. Máskor meg nagyon egyedül vagyok. Néha csak azért főzök, hogy tudjak valamit adni a kutyának, a macskának.

S a fiam lába meg beteg. Csak Németországban lehetne valamit csinálni vele. A házam rámenne, annyi biztos, de nem bánnám, ha biztosra mennének. De az orvos azt mondta, lehet vagy ötven százalék esély a valódi gyógyulásra. Talán már látja, miért akarok én szülni valakinek egy gyereket. Béranya - tudom, most így hívják az ilyeneket. Sok az olyan család, ahol majd megvesznek egy gyerekért, hogy legyen egy csöppségük.

Kigondoltam én mindent. Szépen megvizsgáltatjuk magunkat, kötünk egy szerződést, aztán valahogy együtt is élünk, hogy már ők is megszeressék, az én méhemben az ő gyereküket. Ők is tudják, érezzék, mikor rúg, mikor fordul meg, sajnáljanak, ha megfáznék véletlenül, s hozzanak egy pohár vizet, ne is nekem, hanem születendő gyereküknek. S ha történne velem valami, ellátnák az én beteg gyerekemet. Gondoskodnának róla, talán még jobban, mint ahogy most én tudok. Ilyen nagy család lennénk. Akár később még meg is látogathatnánk egymást - persze, csak akkor, ha akarnák.

Egymillióért - amit lehet, sokan nagy pénznek tartanak - vállalnám ezt. Ha valami komoly ember jönne, talán lehetne alkudni is. Az egymillió nem végleges ár.

Nem tud valami megoldást?”

(Megjelent a Kurir 1993. január 26-ai számában)